Egyre több helyen bukkan fel a kicsiny jugoszláv utódállam neve, mint a repedező eurózóna nagy valószínűséggel következő tagja, amelynek majd milliárdos mentőövet kell dobni. Szlovénia minden szempontból máig a legfejlettebb az egykori vasfüggöny mögötti, még létező országok közül, államadóssága sem éri el az EU-konform határt, most mégis lassan összecsapnak a hullámok a feje felett. De miért?
A kétmilliós közép-európai ország Nagy-Jugoszlávia szétesése után a magyaroknál egy csöppet okosabban valósította meg piacgazdaságra való áttérést, a privatizáció számos kulcsfontosságú vállalatot nem érintett (pl. az energiaszektorban), de a bankok nagy része (vagy a többségi tulajdonrész) is köztulajdonban maradt. Ez roppant mód segítette az ország gazdaságának bővülését és az életszínvonal gyors emelkedését, hiszen az állami kontroll alatt a bankok nem igazán tudtak veszélyes manőverekbe kezdeni. Olcsó volt a hitel, amely pörgette a beruházásokat az országban, így bőven akadt munkahely is.
A helyzet a válság kirobbanásával változott meg, miután a csökkenő kereslet (akár belföldön, akár az exportosok számára külföldön) többek közt kevesebb munkát is igényelt. Azaz egyik oldalról elkezdtek romlani a vállatok pénzügyi adatai, a másikról meg a foglalkoztatottsági adatok. Egyre több lett munkanélküli és egyre kevesebb pénz maradt az embereknél. Mindezek következményeként a bankoknál romlani kezdett a hitelportfólió minősége, azaz a nem fizető lakossági és vállalati hitelek aránya, amelyek mára az egész pénzügyi szféra stabilitását veszélyeztetik.
Mindezzel nem lenne gond, hiszen az állam bármikor a bajba jutott bankok segítségére tudna sietni, akár néhány teherautónyi pénzzel is, ahogy az Ciprus esetében történt. A baj az, hogy a visszaesés miatt kieső bevételek és a megnövekvő szociális kiadások miatt az államháztartási hiány is jelentősen nőtt, amely mára veszélyezeti a szlovén költségvetés stabilitását is. A hitelezők pedig magasabb kockázat fejében nyiván magasabb hozamot is kérnek az államkötvények után, mindeközben pedig a csődkockázati felár is emelkedik. Ezért szorulhat a jövőben tehát Szlovénia is az EU és az IMF közös segítségére.
Adódik a kérdés, hogy Ljubljana akkor miért nem adja el a problémás bankokat? Ennek véleményem szerint négy fő oka van:
Egyrészt a bankóriások jelenlegi helyzetét tekintve elég nehéz lenne vevőt találni, inkább mindenki igyekszik most leépíteni az érdekeltségeit a régióban, nemhogy új operációkba kezdjen.
Másrészt ha találnának is vevőt, igen karcsú összegért lehetne csak értékesíteni a nemfizető hitelek tömkelegét birtokló pénzintézeteket és persze óriási tőkére lenne szükség az anyavállalatoktól a viszonylagos stabilitás megteremtéséhez. Jelenleg olyan bizonytalan az európai piaci környezet, hogy a megtérülés fényévekre lenne.
Harmadrészt bármilyen bajban is van a szlovén költségvetés, a betéteseknek egyfajta biztonságérzet az állami szerepvállalás, egy szlovén államcsőd esélye ugyanis még most is minimális. Azonban amint bejentenék az eladási szándékot, feltehetőleg a betétesek tömegei akarnák biztos helyen (leginkább a zsebükben) tudni pénzüket, lásd Ciprus.
És a negyedik: az idő, a tranzakció lezárultáig bizonytalanság uralkodna, márpedig ez nem egy kétperces aktus. Az alkudozás közben egy esetleges hirtelen nemzetközi hangulatromlás hatására a szlovén állam bármikor csődbe mehetne, akkor meg lényegében értelmét vesztené az egész tortúra.
Persze az EU-IMF kettős ettől még megszabhatja a egítség feltételeként a teljes szlovén bankszektor magánkézbe adását, de egy épülő védőernyővel a feje fölött még így is másként festene a kis Szlovénia. Ám akkor, a stabilizáció küszöbén ez már aligha volna ésszerű követelés, látva mondjuk a spanyol vagy az olasz bankszektor évek óta tartó vergődését..
