Az 980-as évek végétől kezdve egyre több addig csak keleti blokként emlegetett ország tért át a Nyugat-Európában és a tengerentúlon már évtizedek óta eredményesen működő szabad piacgazdaságra. Az egykori szocialista államok hirtelen szembesültek a globalizáció, a gazdasági felvilágosodás kedvező, de egyben kíméletlen oldalával. Megváltoztak a vállalati sztenderdek. A piac egyes területein ekkortól kezdve már nem az állam volt a meghatározó szereplő, hanem a magántőke, kialakult a piaci verseny. Megjelent a kereslet és a kínálat fogalma, illetve az e két tényező kiegyensúlyozására való törekvés.
Természetesen, mint minden piactípusnak, a poszt-szocialista államok munkaerőpiacainak is szembe kellett néznie a megváltozott igényekkel, amelyhez – főként a munkavállalói oldal – képtelen volt elég gyorsan alkalmazkodni. Túlkínálat alakult ki, miközben a privatizációból fakadó racionalizálás és az üzembezárások hatására a munkaerő iránti kereslet csökkent. A munkaadói oldal számára a korábbinál sokkal fontosabbá váltak az olyan egyéni prioritások, mint a végzettség, a készségek, a tapasztalat. Külföldi cégek sora létesített hazai leányvállalatot, ahol szükség volt nyelvtudásra. Felütötte fejét aktív korúak állástalansága, azaz a munkanélküliség, amely nem csak egyéni, de egyre jelentősebb társadalmi probléma is lett.
Ma, mintegy 20 évvel később a gazdasági válság és az ebből következő recesszió közepette hasonló problémával állunk szemben, mint annak idején a rendszerváltás hajnalán. Az állástalanok magas százalékos aránya ma a fejlett országok egyik legfontosabb problémája. Naponta hallani olyan híreket nem csak a világból, de Magyarországról is, hogy emberek százait, ezreit bocsájtják el egy-egy nagyobb vállalattól, a csökkenő bevételek következményeként. Évente hatalmas összegeket emészt fel az államkasszából a munkanélküliek segélyezése, így a tűzoltásszerű intézkedések helyett eredményes programokra volna szükség, amelyek tartósan képesek megoldani a problémát.
Az állástalanság európai és magyarországi helyzetét tekintjük át a továbbiakban, végül megoldásokat is keresünk.
A munkanélküliség, mint európai probléma
Mielőtt rátérnénk hazánk munkanélküliségi helyzetére fontos megjegyezni, hogy az állástalanság, mint társadalmi-gazdasági probléma nem csak magyar sajátosság, így nyitott mini gazdaságként nem is vizsgálható kizárólag hazánkra redukálva. Bár a válság miatt bekövetkező munkaerő piaci visszaesés az uniós országokat sem kíméli, eddig nekik sem sikerült hatékony megoldást találniuk. Igen nagy heterogenitás figyelhető meg az országok között, az értékek igen széles intervallumon belül mozognak, és nem is feltétlenül arányosak a nominális fejlettségi adatokkal.
A baloldali ábrán (klikk!) jól látható, hogy a válság hatására átrendeződött a helyzet: a korábban ismert kelet és nyugat közti különbségek, ma inkább észak-dél irányban figyelhetők meg. Míg Spanyolország 20% körüli munkanélküliségi rátája jócskán felülmúlja Ukrajna, vagy Törökország adatát, addig észak felé haladva (Németország, Egyesült Királyság) egyre kisebb értékekkel találkozunk. Az unió tagjait így egyre több elemző osztja szét inkább „északi-” és „déli típusú” országokra.
Vessük össze most csak külön a 27-ek – köztük Magyarország – átlagát az euró zóna átlagértékével (klikk a táblázaton!).
Megfigyelhető, hogy hazánk 11%-os rátájával a középmezőnyt erősíti, miközben a legmagasabb értékkel bíró Spanyolország és a legalacsonyabb aránnyal rendelkező Dánia között 16 százalékpontnyi a különbség mértéke.
Általánosságban megállapítható, hogy a gazdasági válság kapcsán nehéz likviditási helyzetbe került államok munkanélküliségi rátája egyértelműen magasabb, mint a fiskális értelemben stabil, külső segítségre nem szoruló országoké.
Az EU 27 köztes értéke és az euró zóna átlaga között nem figyelhető meg jelentős különbség, ez valószínűleg annak tudható be, hogy a közös pénzt használók közül is több ország került nehéz pénzügyi helyzetbe (főként Görögország, de egyre rosszabb helyzetben van Olaszország és a már említett Spanyolország is).
Az fenti ábra (klikk!) a régiós társak munkanélküliségi rátájának változását ábrázolja az elmúlt évek során, jól látható a válság szlovákiai sokkhatása.
Állástalanság Magyarországon
Hazánk munkanélküliségi rátája a világgazdaság masszív növekedési éveiben sem igen tudott 6% alá csökkenni. Kedvezőtlenül hat az adatokra a mindenkori alacsony magyar foglalkoztatottság, amely a 15-64 évesek körében 2011 májusa és júliusa között például 62,9% volt. A lenti grafikonon látható, hogy a válság 2008 végi kirobbanását követően meredeken emelkedni kezdett a munkanélküliek aránya, 2010 folyamán pedig a 16 éves rekordszintet is elérte.
Nézzük a munkanélküliség lokális megoszlását (klikk!).
Továbbra is megfigyelhető a Nyugat-Dunántúl (narancs), illetve a főváros és környéke (bordó) kedvező helyzete. Győr-Moson-Sopron megyében – a 2009-es évet kivéve – nyolc éve a legalacsonyabb a munkanélküliségi ráta, ez a nagy számban külföldön dolgozó munkavállalóknak és az átlagnál magasabb infrastrukturális ellátottságnak is köszönhető, miközben átlagon felüli a munkabér. Budapest pedig a centralizált intézményrendszer miatt élvez jelentős előnyt, illetve itt található az ország pénzügyi, gazdasági, kulturális központja.
Az ellenkező oldalon az északi országrész (Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék), valamint (Belső-)Somogy és Dél-Baranya és „büszkélkedhet” a legmagasabb munkanélküliségi rátával, egyes kistérségekben az állástalanok aránya ma a 20%-os értéket is meghaladja. BAZ megye korábbi „vezető” szerepét most Szabolcs-Szatmár-Bereg birtokolja, a ráta itt 2010-ben meghaladta a 18%-ot. A munkanélküliség által leginkább sújtott területeken általában magas a roma lakosság aránya, ahogyan az ezer lakosra jutó bűnelkövetések száma is, viszont alacsony az iskolázottság és nem állnak rendelkezésre az alapvető infrastrukturális adottságok sem. A kedvezőtlen telepítési tényezők miatt a befektetők elfordulnak e területektől, a beruházásokat így a fejlettebb régiók szívják el, még akkor is, ha ott esetleg a korábban említett magasabb munkabért is kell fizetni.
Az egyre inkább kétpólusúvá váló hazai munkanélküliségi helyzet a válsággal tovább romlott, jelentősen kinyílt a kedvező és a kedvezőtlen helyzetű területek közti olló, így egyre gyorsabban szakadnak le a már ma is perifériának számító térségek és azok lakói.
Hogyan növelhető a foglalkoztatottság?
Minden országnak – különösen a fejlődő gazdaságoknak – a versenyképesség szempontjából elsődleges fontosságú cél a munkavállalók számának növelése. Habár ehhez jelentős forrásokra van szükség az államkasszából, de a hatékonyság már pár ésszerű intézkedéssel is javítható lenne. Kormányzati szinten több lehetőség is van az aktív korú állástalanok arányának csökkentésére, a legfontosabbak:
- Társadalmi mobilitás támogatása (a munkaerő a telített régiókból könnyen tudjon vándorolni olyan helyekre, ahol épp hiány van az adott szakmából, csupán az ingázás okoz problémát)
- Oktatás színvonalának emelése (ma a magyar oktatás, beleértve a köz-, és felsőoktatást nemzetközi szinten nem versenyképes, amelynek leginkább az állandó forráshiány az oka, fontos lenne ezért tudatosítani, hogy a tudás = tőke, jövőnk egyik fontos alapeleme, amelyre áldozni kell)
- Karrierlehetőségek, életpályamodell, presztízs (adott szakmákhoz életpályamodellek és karriertervek készítése, egyes szakmák nagyobb anyagi- és társadalmi elismerése)
- Perifériális rétegek integrációja, kohézió (az elszegényedő rétegek felemelése és támogatása, hogy mihamarabb be tudjanak lépni a munkaerőpiacra, ne szoruljon ki senki az oktatásból csak azért, mert anyagi keretei nem teszik lehetővé a tanulást, hatékonyabb ösztöndíjrendszer kidolgozása)
- Társadalmi igazságosság elve (ne kaphasson valaki magasabb juttatást szociális háló mögé bújva, mint becsületes munkavállalóként)
- Az öngondoskodás, az egyéni felelősség fontosságának hangsúlyozása
- Büntetőjogi eszközök (korrupció, fekete- és szürkegazdaság visszaszorítása törvény adta keretekkel)
Az alábbi ajánlások megfontolásával elindulhatunk az alacsonyabb munkanélküliség, ezáltal egy jóléti társadalom megteremtése irányába.
