A minap betértem a mikrokörnyezetemben található egyik budai SPAR-ba, kemény fél kiló kenyérért, egy egység tejért meg egy tejfölért. Elég gyakran megfordulok ebben az üzletben, de leggyakrabban csak a kényszer vezérel. Az egy dolog, hogy rendetlenség és mocsok van az üzletben, a széttöredezett járólap hézagai között pedig hatezer éves fekete koszcsíkok tündökölnek, ezt meg lehet szokni. Azt is, hogy a négy pénztárból a legnagyobb forgalomban is maximum kettő van nyitva, így legalább 15 percig inhalálhatod egy esetleg előtted álló hajléktalan testszagát. De amit a huszonéves pénztáros kiscsaj levágott, miközben unottan bippelte le a termékeket az fenomenális volt. Már messziről hallani lehetett ahogy idegesen csapkodja a kosarakat, aztán szép lassan én következtem. Miközben blokkolta a három cuccot, indulatosan nehezményezni kezdte, hogy miért nem vettem kosarat, mert az kötelező és hogy mindenki azt csinálja, hogy nem vesz kosarat, de aztán a pénztárnál meg elvesz egyet ésakkor neki nem marad, amibe a következő vevő áruját pakolhatja blablabla. Kedvesen, kissé kaján mosollyal megjegyeztem, hogy köszönöm de a termékek elférnek a kezemben is, egyúttal megnyugtattam, hogy nem utazom a féltve örzött kosaraira. Erre ismételten kifakadt, de ordítva, hogy ő nem viccel, kosarat kell venni és nyugodtan röhögjem ki, őt ez nem érdekli (uyganis ekkor már a sor pár tagjához hasonlóan, nekem sem nagyon sikerült tovább leplezni a derültségem). Mikor aztán végzett a monológjával meg a blokkolással meg a felidegesítésmre tett kísérlettel váratlan fordulat következett: tudtomra adta, hogy lehet, hogy ő fújta fel túlságosan a dolgot és elnézést kért! Nem vagyok haragtartó típus úgyhogy mondtam neki, hogy no gond, de a nemtetszését kevésbbé alpári stílusban is kifejezhette volna. A biztonsági őr amugy végignézte az egész sztorit, de egy szót se szólt. Végülis azért mégiscsak heppienddel zárult az egész, csak azt nem tudom, hogy miért én tehetek arról, hogy 80 nettóér ő még este 8-kor is ott rohad, miközben a mi (vásárlók) pénzéből fizetik, tehát a minimum az az emberibb hangnem. Ismét egy bizonyíték hogy miylen messze állunk például Ausztriától, ahol a pénztáros kijött a boltból az utcára, hogy megmutassa merre van egy nagyobb (konkurens!) üzlet. A Mi Magyarországunk, a Mi SPARunk!
