Napjaink Európai Uniója a kétpólusú világgazdaság tökéletes tükörképe. Például a leggazdagabb tag Luxemburg egy főre jutó bruttó hazai terméke éppen tízszer annyi, mint a legszegényebb Bulgáriáé. Habár a hosszú távú jövőkép mindenütt egy jóléti állam megteremtése, a feltörekvő és a már fejlett gazdaságok rövid távú ecopolitikai céljai homlokegyenest különböznek egymástól, ahogyan az azok eléréséhez szükséges intézkedések is. Ezeket nagyon nehéz egy irányvonalban egyesíteni, ennek hiányában viszont könnyen egy soha meg nem valósuló álom lehet az Európai Egyesült Államok, az utóbbi időben egyre gyakrabban előtérbe kerülő szorosabb együttműködés gondolata. Legalábbis az unió jelenlegi formájában.
Nem szerencsés azonban, ha szelektálásba kezdünk, azaz a USE-t csak az unió bizonyos országaival képzeljük el, ekkor ugyanis azonnal felszínre kerülnének az évtizedeken át kettéosztott Európa fájó emlékei. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy egy problémás országok nélküli föderáció, például Németország, Ausztria, vagy Hollandia részvételével bizonyára működőképes lenne. Persze felmerül a kérdés hogy a nemzetbiztonsági előnyökön túl mennyivel lenne ennek több értelme, mint a jelenlegi, lazább szövetségnek.
Végignézve a világ egyes föderációin láthatjuk, hogy a szövetség a legtöbb esetben a nemzeti önazonosság erős támogatásával, közös, konkrét célok érdekében jött létre. Például Mexikó esetében a közös nyelv és a függetlenség, az Emírségek esetében az olajérdekek hatékonyabb érvényesítése, az Egyesült Államok esetében pedig a britellenesség volt a föderáció alapköve. Európa esetében mi a mozgatórugó? Egy még inkább egységes és szorosabban együttműködő öreg kontinens eszméje? Ha igen, akkor elegendő motiváció ez? Az ugyanis biztosra vehető, hogy az összetartozás érzése a fejlettségbeli különbségeket nem fogja tudni eltüntetni, márpedig a sikeres államszövetségek többségében nagyjából hasonló az egyes tartományok gazdasági színvonala.
Hogy hol jutott tévútra az EU? Minden bizonnyal nem a 2004-es bővítési hullámban (a Szlovák Köztársaságban, Szlovéniában, Észtországban ma euróval fizetünk, a közel hat éve tag Románia pedig 2016-ban csatlakozhat a zónához), hanem több évtizeddel ezelőtt, amikor az egységes európai eszme 'ürügyén' gyakorlatilag feltételek nélkül, bárki csatlakozhatott a közösséghez, ahogy azt például a katonai diktatúrából menekülő Görögország is tette a 980-as évek elején, holott gazdasága éretlen volt. Mára kiderült, hogy a közös cél túlmutat az összetartozás eszméjén, jól működő részgazdaságok nélkül ugyanis egyetlen közösség sem lehet tartósan sikeres. Ehhez viszont fel kell tudni venni a versenyt a nemzetközi piacokon, egyéni szinten is. Ez az a képesség, ami sok tagállamban ma nem látszik, márpedig a válság bebizonyította, hogy az unió nem egy korlátlan védőháló.
